Powered By Blogger

2017. június 12., hétfő

Az idei molyolgatások


Gyerekekért rohanás, fodrász, elutazás- volt sok jövés-menés, ennek ellenére pénteken a szabad két órámban gyorsan kimentem az idei Könyvhétre is. Ahogy azt már előző évben is írtam, én ilyenkor 'molyolgatok' v. ahogy rokonságomban nevezik: hörcsögösködök. Ez azt jelenti, hogy próbálok elcsípni jó áron (kitett akciós dobozokból), jó dolgokat. (Mármint ami engem érdekel. Vagy a családtagjaimat).

Idén az első tiszteletkör alatt először sopánkodtam- jaj, nem lesz itt jól lakott hörcsög szindróma- de aztán a második körben már alaposabb voltam. Leküzdve a hőséget, a délutáni fáradtságot, a sok pont az úton beszélgető ismert és fontos embert, akiket muszáj volt kikerülni, ismét nem üres kézzel tértem haza.

Hoztam Spiró-t, Simone de Beauvoir-t (16 évesen imádtam), Philip K. Dick-et (igen Csabi, nálatok is jártam:))) és a gyerekeknek is csemegéket. Mivel a fiam most a növény- és állatvilág mellett rákattant a történelemre is, kapott könyvet a népvándorlásról. És velük kivételt is tettem, mivel megérdemlik, a teljes árú kínálatból is hoztam nekik a Cerkabellásoktól: egy másodikosokról szóló könyvet a jövőre másodikosnak, és egy kiskamasz regényt, amely a ciki és elfuserált szülőkről és még egyéb csemegékről szól, a kiskamasznak.


2017. június 11., vasárnap

3 hónap- 3 könyv és egy film ráadásnak


Nyári szünetünkhöz érkeztünk Könyves csevej találkozóinkkal.  Szeptemberben folytatjuk!!!

Mielőtt a nyárra választott olvasmányainkra rátérnék, egy pár szót az utolsó találkozónkról:

Feynman: Mit érdekel mások véleménye c. könyve nagyon tetszett. Hálás vagyok ezekért az olvasmányélményekért a mi kis csoportunknak.  Egy zseniális tudós, emberi, megható, időnként megrendítő de mindvégig hiteles története életének egyes szakaszairól. Megszerettem. Már az a rész is megragadó, ahogy elmeséli, hogy édesapja hogyan tanította meg arra a látásmódra, hogy ne elégedjünk meg azzal amit látunk, hanem vizsgáljuk meg a dolgokat más szemszögből is. Elgondolkodtatók első feleségének betegségével kapcsolatos döntéseik, és aztán a NASA-val kapcsolatos rész meg rádöbbent arra, hogy ha már egy ilyen cégben is ekkora bürokrácia van, mit is csodálkozunk mi tulajdonképpen? De szerencsére mindig akadnak ilyen saját útjukat járó, soha meg nem alkuvó emberek, akik azért megtalálják a kiskapukat.

A másik könyv, amiről beszélgettünk (Jean-Paul Didierlaurent- A 6:27-es felolvasó) zavarba ejtő volt számomra. Azért, mert az elején nem tudtam eldönteni, hogy szeretem-e, mivel nehezen vettem fel a hangulatát, majd azt vettem észre, hogy észrevétlenül bekúszik a gondolataimba és elkezd nagyon érdekelni, hogy hogyan alakul a történet. A történet egy kicsit abszurdnak indul, furcsa figurákkal van megtöltve, akik végtelenül szerethetővé válnak és azt veszed észre: jé, ez egy kedves könyv. Jó volt.

És akkor itt van a folytatás, olvasmányok, amelyeket a nyárra választottunk: 3 hónap, 3 könyv és egy film

Faludy György: Pokolbéli víg napjaim
John Williams: Stoner
Karen Blixen: Babette lakomája (film is jó, ha könyv nem elérhető valaki számára)

és egy film, amiről szintén beszélgethetünk ha van kedvünk: Banks úr megmentése.

A sokszínűség nyáron is megjelenik olvasmányainkban:)))

Várunk Mindenkit szeretettel, aki szívesen csatlakozna hozzánk, hogy havonta egyszer két órát olvasmányélményeink megbeszélésre szánjunk. Igazi laza, bensőséges és kötetlen beszélgetés vár azokra, akik eljönnek.

És ráadásként még egy fontos hír:

Ősztől indul a Gyerek könyves csevej is!!!!  Két korosztály részére: 7-10 és 11-13 évesek számára. Ennek részleteit majd a nyáron folyamán még megírom.