Powered By Blogger

2018. május 8., kedd

Könyv és élet- gondolatok Könyves csevejünk kapcsán.

"A világ valódi megismerésének úgy látszik nincs más módja, mint ha azt, amit látok, annyira be tudom fogadni magamba, hogy a véremmé váljon, itt keringjen ereimben. Akkor végérvényesen az enyém, többé nem fogom elveszíteni." /Bradbury: Fahrenheit 451/

A mi kis könyves csevejünk, abszolút politika mentes társaság, ugyanakkor kikerülhetetlen az, hogy időnként a művek hatással vannak a politikával, hétköznapi benyomásokkal kapcsolatos gondolatainkra. Bradbury írása és az ajánlott film (Orwell: 1984) c. műve elkerülhetetlenül hozott beszélgetésünkbe ilyen gondolatokat. Hiába régebben íródtak, mi,akik még szamizdat kiadásban találkoztunk Orwell-el először - nekem még meg van az Állatfarm ilyen kiadásban Állati Gazdaság címmel - megdöbbenünk azon, hogy mennyire aktuálisak ezek az írások. Jót beszélgettünk erről, hiszen nem nehéz párhuzamot vonni például a fülekbe tett 'tengeri kagylók' és a ma fülhallgatóval közlekedő réveteg tekintetű fiatalok között, vagy a számtalan TV vetélkedő, egyre felszínesebb kiadvány, minél kevesebb gondolkozást igénylő, figyelemelterelő termék kapcsán. Ahogy azt az említett íróktól is olvashatjuk- a gondolat veszélyes.

Mindenesetre mi jól szórakoztunk ismét. A beszélgetéssel, a gondolatokkal, a szabad véleménnyel boldogabbak vagyunk, ahogy a főszereplő is rácsodálkozik arra, hogy találkozik még olyanokkal, (egyetemi professzorok csoportja), akik tudnak beszélgetni- vannak gondolataik, céljaik. Bíznak önmagukban és abban, hogy túlélhető  az ilyen ostoba rendszer is, ha akarjuk.  A tudás tovább él.

Nyári szünet előtti utolsó találkozónkon egy más világ jelenik meg: a választott könyv amelyről júniusban beszélgetünk:

Laura Esquivel: Szeress Mexikóban c. regénye, illetve az ajánlott film: Isabel Allende könyvéből készült Kísértetház.





Tekintettel arra, hogy a könyv nehezen elérhető, ha a beszerzéssel és így az elolvasásával gondok vannak, lehet ennek kapcsán írni nekem privátban az opappszi@gmail.com címre.  Az esemény a
https://www.facebook.com/konyvescsevej
 oldalon lesz megtalálható ha már biztos az időpont. Várhatóan június 2. hetében.

Továbbra is várunk Mindenkit, aki szívesen beszélget könnyed, kötetlen formában könyvekről, filmekről.  A kis társaságunk még nem túl nagy, de szeretnénk ha bátran csatlakoznának hozzánk azok az érdeklődők, akik szeretnek olvasni. Itt nincs semmi kötöttség, nem kell semmilyen szakirányú végzettség, egyszerűen imádunk olvasni. Már két éve találkozunk havonta, sok szép mű és beszélgetés van a hátunk mögött. Természetesen vannak eltérő gondolatok, vélemények, érzések - de pont ez az izgalmas. És, hogy mi alapján választunk művet: mindig valamelyik tagunk ajánlja- így sokféle ízlésvilág, érdeklődési kör, hangulat érvényesül.  Ősztől kisebb változás várható, nem havonta hanem kéthavonta fogunk találkozni. Ez állandó résztvevőink kérése, mivel mindenki dolgozik, tanul, családja van, és egy kicsit rövid a rendelkezésre álló idő.
 Én is, (ha minden a tervek szerint alakul) még egy egyetemi tréneri szakképzésre megyek, így a művelődésszervező oldalam egy évre egy kicsit háttérbe szorul.

De addig is várunk Mindenkit, aki csatlakozna hozzánk júniusban. Részvételi díj változatlan: 300 Ft.

A könyv a fő témánk, a film mindig csak ajánlás. Nálunk nincs szigorúság, ha nem sikerül a könyvet befejezni az sem gond, általában szerteágazó annyira a témánk, hogy biztos lesz felbukkanó gondolata mindenkinek, aki ott van.

Szóval olvass és gyere beszélgessünk egy jót.