Elolvastam- szubjektív könyvkritika- Amikor elhagytak

Az első Elena Ferrante olvasásom és biztos, hogy nem az utolsó. (Már várakozik a polcomon a Nápolyi regények 1-2 kötete).

Ebben az évben majdnem a legkeményebb könyv, amit olvastam. (Oriana Fallaci trilógiája tudott csak beelőzni keménységben). Ferrante regénye őszinte, kendőzetlen vallomás egy olyan élethelyzetről, amikor az ember legszívesebben üvöltve rohanna ki a világból, hogy hagyjon most mindenki békén. Mert fáj a lelkem, mert szükségem van arra, hogy egy kicsit önző módon sajnáljam magam és a mélységes mélybe lemerüljek, mert ahhoz, hogy újra élni tudjak meg kell tanulnom megint lélegezni. Mert elhagytak. És amikor elhagytak az rohadtul fájt. És összedőlt minden amit évekig, évtizedekig magam köré építettem és meg kell tanulni élni,  másképp.

,,Az időt, az időmet, az egész életem idejét elvette, és egy szeszélyes lépéssel túladott rajta."

Csakhogy a regény főszereplőjének nem adatik meg, hogy üvöltve kivonuljon a világból.  Nincs ideje a fájdalmát feldolgozni, mert van két gyerek és egy kutya, akik kíméletlenül követelik a figyelmet. Mert életben kell tartani őket. És ebből a feldolgozatlan fájdalomból születik meg az a lelkiállapot, amelyet csak az érthet meg olvasóként, akit ért már ekkora sokk- hogy szinte skizofrén állapotban mászkálsz, és azt hiszed tudod mit csinálsz, de közben folyamatosan hülyeségeket döntesz. Mert nem érzel, élsz, nem látsz, nem fogod fel a világot. Mert a lelki fájdalom egy olyan burát épít köréd, mintha kívülállóként néznél körbe. És törvényszerű, hogy ezt a sokkot csak egy másik tudja elmulasztani. Óhatatlanul jön ilyenkor egy olyan tragédia, ami észhez térít. Ami rádöbbent, hogy ha nem rázod meg magad, ha nem állsz fel és haladsz tovább, ha nem élsz- akkor belehaltok. Mind.
És eljön a pillanat amikor sikerül.  A helyére kerülnek a dolgok.



Ezt a könyvet csak az olvassa el, akit nem zavarnak a valós érzések. Aki bírja, hogy ez a könyv nem szépít, hanem megmutat.  Aki tudja, hogy igen, vannak pillanatok amikor az ember szétesik, és önzőnek kell ahhoz lennie, hogy fel tudjon állni, hogy aztán adhasson ismét.


,, A szerelemtől megfosztott nők szemében megtörik a fény, a szerelemtől megfosztott nők élőhalottak."

Elolvastuk- imádtuk: Hangyabefőtt

Be kell vallanom őszintén többszörösen elfogult vagyok. Elfogult vagyok mert a szerző, Szegedi-Szabó Béla,  akinek a könyvéről írok: kedves ismerősöm. Lehet, hogy nem fog örülni, hogy egy kicsit személyesen indítom ezt a bejegyzést, de a Hangyabefőtt is gyönyörűen tükrözi azt a belső érzékenységet,  a természet, a szépség, hit, önmegvalósítás és egyéni szabadság iránt érzett ragaszkodást,  amely rá is annyira jellemző.

Elfogult vagyok azért is mert szeretem a hangyászokat a maguk bumfordi megjelenésével.

Elfogult lettem a könyv iránt is, mert az egész család pillanatok alatt a szívébe fogadta,  a Hangyabefőtt ugyanis igazi családi könyv. Felnőtt és gyerek egyaránt élvezi. Már a könyv megjelenése is szép.  Igazán igényes kiadás. A gyerekeim két óra alatt elolvasták.

Szeretnék én is olyan szigeten élni, mint Porhó, ahol békés nyugalom vesz körül, miközben este a hullámok énekét hallgatom. Szeretnék kivirágzó fa biciklin körbetekerni, miközben mosolygós, barátságos emberek integetnek. Szeretnék örökké olyan szeretetben élni, mint Loyola, a hangyász, aki annak ellenére, hogy  kalózok elől menekül, fogságba esik,  és még sok-sok viszontagság éri mégsem felejti el odaadni a szeretett lénynek a személyes ajándékát.  Szeretnék olyan barátokat magam mellett tudni, mint Kortó a porhói pap vagy Priglic mester,  akik  akár kalózokkal, viharokkal, tolvajokkal is szembeszállnak ha kell, csak hogy megmentsenek.


Ajánlom mindenkinek. Szép olvasmány.

Puzzle- szubjektív filmkritika

Amikor valaki egy életet él a családja által felállított elvárások mentén és leszokik arról, hogy lehetnek saját vágyai is- ezek a napi rutin feladatok szép lassan megalkotják számára azt a sajátos komfortzónát, amiben biztonságban érzi magát, akár még boldognak is. Jól behatárolható napirend, világos elvárások (legyen sajt a vacsorához), semmi meglepetés. Lehet így leélni egy életet? Tulajdonképpen igen. Hiszen miért lenne probléma, hogy a saját születésnapomon magam sütöm a tortámat,  és hogy miközben mindenki jól érzi magát eszik-iszik, remekül mulat, én a tányérok leszedésével foglalkozom.  A puzzle című film főszereplőjét (Agnest) sem különösebben rázza meg e körülmény. Hozzászokott. Van férje, két majdnem felnőtt fia, szeretik, nem bántják, kiszámíthatóan biztonságos az élete. Csak valójában észrevétlen. Nem látják. Egyszerűen van. És e láthatatlan létezése oly természetes a környezete számára, hogy fel sem merül bennük, hogy lehet másképp is.
Persze megérkezik az áttörés- hiszen egy értelmes nő, önálló gondolatokkal, vágyakkal. Csak kell egy kis fókusz átállítás. Meg is jön a pillanat, amikor az ajándékba kapott puzzle szenvedélyévé válik. Valami ami másfelé viszi, oly annyira, hogy jelentkezik egy puzzle versenyre valaki társának. Hirtelen megváltozik a napi rutin, elkalandozik, kilép a megszokott környezetéből. Nincsenek nagy drámák, felesleges hisztik, pont ezért fantasztikus ez a film. Mert annyira természetes folyamatként láttatja a változást, a bizonytalanságot. Nincsen túljátszva, ez ilyen. Mert egyszerre észreveszik és valakinek láthatóvá válik.

Szeretem ezt a filmet. Szeretem a lassúságát, az emberiességét, a természetes bizonytalanságot. Ahogy nincsenek végletes indulatok. Kérdések vannak. És az élet meghozza a válaszokat. Ez a film (ellentétben sokak véleményével) egyáltalán nem az unatkozó háziasszony kimarad otthonról szokásos ábrázolása. Ez a film valójában semmi különös. Az élet maga. És pont ettől lesz különös.

                                                       (fotó: port.hu)

Könyvcsomagolási merengések: Konrad Lorenz

Költözés előtti könyves pakolásban vagyok. Persze várható volt, hogy sokkal lassabban haladok a tervezettnél. Óhatatlanul elmerengek kedvenceimmel a kezemben, belelapozok régi olvasmányélményeimben, és újra meggyőződőm róla, hogy még mennyi fontos és kevésbé fontos viszont szórakoztató darab várja azt, hogy életem részévé váljon. 

Ma Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne c. könyve tartott fel hosszabban. Még húszas éveim elején olvastam, a szerző 1973-ban! írta. 

Egy pár gondolatát szeretném itt idézni (részleteket, mert hosszú lenne teljesen szó szerint), a folyamatokról, amelyek a tudós szerint az emberiséget, mint fajt a bukással fenyegetik:

,,1. A föld túlnépesedik, s ez a szociális kapcsolatok túlkínálatával mindannyiunkat arra kényszerít, hogy ellenük alapvetően 'embertelen' módon védekezzünk, továbbá a túl sok egyed szűk térben való összezsúfolása közvetlen agressziót vált ki.

2. A természetes életteret pusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteletétől.

3.Az emberiség versenyt fut önmagával. A technológia fejlesztése egyre inkább saját pusztulásunk árnyképét vetíti előre, és az embert minden értékkel szemben vakká téve, megfoszt bennünket az őszinte emberi elmélkedési tevékenységhez szükséges időtől.

4. Minden mély érzelem és indulat eltűnik az elpuhulás, a technológia és farmakológia előrehaladása következtében. Ez növekvő intoleranciát okoz bármely, a legcsekélyebb kellemetlenséget okozó dologgal szemben is. Így eltűnik az embernek az a képessége, hogy átélje azokat az örömöket, melyek csak keserves erőfeszítéssel, akadályokat leküzdve érhetők el.  A fájdalom és öröm kontrasztjának természet adta hullámzása a hallatlan unalom észrevétlen rezgésévé csillapodik.

5. Genetikailag széthull az emberiség... Nincs olyan tényező, mely szelekciós nyomást gyakorolna a szociális viselkedésnormák fejlesztésére és fenntartására, jóllehet erre a társadalom fejlődésével egyre inkább szükség lenne.

6. A tradíciókat leromboljuk. Elértünk egy olyan kritikus pontot, amikor a fiatalabb generációnak nemcsak azonosulnia nem sikerül többé az idősebbel, de azt kulturális értelemben sem képes megérteni. ...Ezen identifikációs zavar oka elsősorban a szülők és a gyermekek közötti kapcsolat hiányos volta...

7.  Az emberiség egyre erősebben dogmásítható.  Az azonos kulturális csoportban található emberek számának növekedése a közvéleményt befolyásoló technikai eszközök tökéletesedésével párhuzamosan a nézetek olyan uniformizálódásához vezet, amilyenre az emberiség történetében még nem volt példa... Egyes helyeken ma már patológikus esetnek tekintik azt, amikor valaki tudatosan kivonja magát a tömegkommunikációs eszközök, például a televízió hatása alól. Az egyéniségvesztő hatások mindazok számára kapóra jönnek, akik nagy embertömegeket akarnak manipulálni...

8. Az atomfegyverkezés olyan veszélyekkel fenyegeti az emberiséget, melyeket könnyebb elkerülni, mint az előbb felsorolt hét folyamatból fakadókat. "

Elolvastam- szubjektív könyvkritika- Hová tűntél Bernadette?

Ha a világ számára furcsa vagy, mert nem férsz bele a skatulyákba; mert nem szeretsz bájologni  a suliban, mert kevés embert engedsz magadhoz igazán közel, mert olyan cikázó, kreatív aggyal születtél, ami messze nem hétköznapi, ha feltűnnek olyan részletek is a világból, amely mellett más süketen és vakon simán továbbmegy,  ha időnként gőzöd sincs, hogy mihez kezdjél magaddal máskor meg a világot akarod meghódítani, ha utálsz hétköznapi ügyeket intézni, ha könnyedén megbízol olyanokban, akik aztán simán átvernek, ha tudod, hogy milyen egy nagyon beteg kisgyerek életéért aggódni tehetetlenül gubbasztva egy kórházi folyóson és a világot csak ködösen a távolban érzékelve, ha nem tudsz mit kezdeni a város őrült, idióta egoizmusával-  akkor megérted miért is tűnt el Bernadette. És hogy hová? Az kiderül ha elolvasod Maria Semple könyvét.

De ha nekikezdesz akkor jó ha tudod, hogy a borítón olvasható ,,harsányan mulatságos társasági komédia" semmilyen szinten nem fedi a valóságot. Se nem harsány- egy finom rezdülésekkel átszőtt könyv, amely ha a fenti életérzéseket még távolról sem ismered - semmilyen szinten nem fog megérinteni; és még csak nem is mulatságos- keserédesen szomorú.

Ha viszont a fenti dolgokat átélted, ismered, esetleg Te is ilyen kis faramuci, mindent másképp érzékelő szerzet vagy, akkor élvezni fogod. Mert jó, igaz, hogy sokkal jobb is lehetne, megállt egy könnyen emészthető, felszínes szinten. Kár érte.

Elolvastam- szubjektív könyvkritika - A lélek botanikája

Elizabeth Gilbert nevéről legtöbb embernek rögtön az Ízek, imák, szerelmek c. könyv és film jut eszébe.

A lélek botanikája c. könyve egy egészen más hangulatú könyv. A 19. században játszódó történet során megismerkedünk Alma Whittakerrel, akinek az életét kísérhetjük végig a születésétől egészen 90-es életéveiig. Egy nőét, aki egy zsarnok de mégis maga módján szerető apával és egy kemény, következetes, nem lelkizős anyával él. Aki a világ első női briológusa (moha kutatója) lesz, aki a szerelmet inkább éteri, mint fizikai szinten ismeri meg. Aki nőként egyedül elutazik Amerikából egészen Tahitira, hogy választ kapjon a kérdéseire. Alma Whittaker egy csodálatos elméjű, tiszta lelkű, mégis hihetetlen magányos ember, aki rájön az emberi, természeti létezés olyan összefüggéseire, amely akkoriban Charles Darwinhoz kötődött. Közben folyamatosan figyeli, elemzi és érteni akarja a környezetét, az emberi kapcsolatokat és a természet működését.

,,Végül még egyvalamire ráébredt, és ez volt a legfontosabb felismerése: rájött, hogy a világ két részre tagolódik: azokra, akik elszánt küzdelmet folytatnak az életben maradásért, és azokra, akik feladták és elpusztultak. Ez egy egyszerű tény volt. És nemcsak emberekre volt érvényes, hanem a bolygó minden egyes élőlényére. a leghatalmasabbaktól a legapróbb teremtményekig. Még a mohákra is vonatkozott."

Egy különleges személyiséget lehet megismerni a könyvből, amelynek két megjelenésbeli hibáját azért szeretném megemlíteni: a rózsaszín borító egy egész más stílusú könyvet sejtet, mint amit valójában kap az ember. A másik, hogy olyan apró betűs kiadás, hogy nem könnyű sokat olvasni belőle egyszerre.

Ettől függetlenül élveztem és a hangulata még sokáig elkísér.

,, A trükk minden egyes útleágazásnál ugyanaz volt: életben maradni, ameddig csak lehetséges. Az esély a túlélésre gyalázatosan csekély volt, mert a világ nem egyéb, mint sorscsapások iskolája, és a keserves megpróbáltatások örökkön izzó kohója. De akik túlélték, formálták is a világot- s ezzel egyidejűleg a világ is formálta őket."

A másoló - szubjektív filmkritika

Rátaláltam e havi kedvenc filmemre, egy különleges hangulatú japán film megnézésével. Azok a japán könyvek és filmek amelyekkel idáig találkoztam, mind hatással voltak rám. Mivel én nem ástam bele magam mélyebben a japán kultúra, viselkedéstan és szimbólumrendszer értelmezésébe, egy kicsit kívülről nézek rá ezekre az alkotásokra-  de világuk beszippant.

A másoló c. filmben egy fiatal lány, Mami nem túl boldog életébe csöppenünk. Mami hátrányos helyzetben van.

(filmadatlap.hu)

A film megmutatja, hogyan tud kiskorától megnyomorítani valakit lelkileg és valójában fizikailag is a rossz szülői hozzáállás. A tökéletlen családja tökéletes példája a hibás kötelékeknek és hogy ez mekkora hatással van az ember életére. Hogy milyen nehéz ebből kitörni. A kislány félbehagyta a középiskolát, dolgozik (gyárban, hogy ne kelljen beszélgetnie). Sokáig él elzárva mindentől. Kívülálló, tanácstalan, és rendkívül érzékeny. Mélyen őszinte. Gyönyörűen rajzol, de csak másol, mivel az önbizalmát módszeresen elvették tőle. Alkalmatlannak érzi magát bármilyen önálló döntésre. Aztán egyszer csak szerencséje lesz. Elkerül egy olyan munkahelyre ahol barátokra akad. Akik elfogadják, persze nem ilyen egyszerűen, ehhez neki is komoly döntéseket kell hoznia. A továbblépés lehetőségéhez el kell vágnia a kötelékeket, amelyek fogva tartják. Meg tudja-e tenni? Boldog lesz-e? Nem árulom el, nézzétek meg a filmet.  Furcsán gyönyörű film, tökéletesen hozzáillő zenével.

                                                                                  filmadatlap.hu

Elolvastam - szubjektív könyvkritika- Szerdai barátság

Sylvia True: Szerdai barátság c. könyve a témája miatt keltette fel az érdeklődésemet. Szakmai szempontok miatt kíváncsi voltam mennyire fog tetszeni. Csoportterápiáról van ugyanis benne szó, szenvedélybeteg (szexfüggő) férfiak feleségei, barátnői - összesen 5-en- elkezdenek minden héten csoportterápiára járni.

A téma jó, sok izgalmas lehetőséget rejt magában, de ez sajnos semmilyen szinten nem jött elő. Van némi információja  a szerzőnek a terapeuta viselkedéséről, az értő hallgatás és figyelem technikájáról, viszont ennél több dolog nem jelent meg. Se a terápia, se a szereplők lelki mozzanatai nem lettek kidolgozva, abszolút csak a felszín lett a konfliktushelyzetekben egy kicsit megpiszkálva. 5 nő, aki csapdába került érzelmileg, akik folyamatosan átverve és megbélyegezve érzik magukat. Akik próbálnak hinni még a gyógyulás esélyében miközben becsapják önmagukat, azért, hogy élni tudjanak, hogy megmentsék a házasságukat vagy hogy képesek legyenek továbblépni. Párhuzamosan a csoport vezetője is vívja saját küzdelmét a bizalommal mind a csoport, mind a mentora irányában.

Elképesztően izgalmas téma és ezért különösen sajnálom, hogy ennyire felszínes maradt a könyv. Ugyanakkor előnye, ha már nem merül bele jobban legalább könnyen olvasható, lendületes, végül is szórakozásnak, kikapcsolódásnak pont megfelelő.

A mindenség elmélete - szubjektív filmkritika

Családi filmnézést tartottunk ma délután. Stephen Hawking életével,  munkásságával kapcsolatban írtam már itt korábban, hogy mennyi tiszteletet és csodálatot érzünk iránta. Gyermekeimmel végignéztük régebben a Te is lehetsz Géniusz c. sorozatát. Nagyon szerettük. Ma megnéztük a felesége életrajzi könyve alapján (Utazás a végtelenbe) készült filmet. Most az a ritka helyzet fordult elő az életemben, hogy még nem olvastam el a könyvet, amely alapján a film készült. Azt már olvastam korábban, hogy a feleség nem elégedett,  mivel sok fontos részlet nem kapott hangsúlyt a filmben, vagy egyáltalán nem is lehet érzékelni. (örökös utazások, a konfliktusok, amelyek végül a válásukhoz vezetett...) A film leginkább az ő szemszögéből mutatja be a tudóssal együtt töltött éveket.

Számomra ez a film akármennyire is hollywoodi, akármennyire is elnagyolt, mégis csodálatos. Egy zsenivel együtt élni sosem lehet könnyű, még ha egészséges akkor sem. Egy tudós másképp gondolkozik, másképp él, egészen különleges szemszögből és szempontok alapján közelít a létezéshez,  nem úgy mint egy 'átlag' ember. Ebben a filmben Eddie Redmayne fantasztikusat alakít a színészi játékával. Egészen zseniális. Feleségét játszó Felicity Jones is jól alakítja a magát az embert szerető, mindent érte feláldozó és ebbe szép lassan belefáradó feleséget.  A filmben az eltökéltsége, határozottsága, a hitében és kapcsolatukban biztos ember kapott hangsúlyt. Csodáltam már az első pillanattól ezt a fajta bizonyosságot. A szavak nélküli összekapcsolódást, amikor két ember között olyan szoros kötelék van, hogy nem kell mindent kimondani azért, hogy értsék egymást. Az empátiát, a megértést és a meg nem értést is, hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy egy ilyen élethelyzet folyamatos kihívással, frusztrációval és sok-sok belső vívódással jár.

 Hogy nem lett valósághű? Hogy sok fontos részlet kimaradt? Nem dokumentumfilmként néztük, nem volt elvárásunk a valóság tökéletes megjelenítése.

A gyerekeimnek  Hawking egy olyan példa, aki megmutatja azt, hogy sosem adjuk fel. 'Mert amíg élet van- addig lehetőség is van. ' Tetszett nekik is a film.


A könyvet el fogom olvasni, kíváncsi vagyok, hogy mi maradt ki a filmből.

Egymásra hatások 5.- Oroszlán Egy megtalált élet története

Rég volt már, hogy megkönnyeztem egy könyvet. Rég volt már, hogy megborzongtam a meghatottságtól egy filmen.

Saroo Brierley: Oroszlán - Egy megtalált élet története c. könyvével és belőle készült filmmel így jártam.

Megtörtént eset, amely minden szülő rémálma: amikor a gyerek nem tér haza. A történet Indiában játszódik, nem is olyan régen. Egy nagyon mély szegénységben élő 5 éves kisfiú elveszik. Elveszik ahogy a bátyjával éjszakai munkára akar menni. Gyerek még, nem bír fennmaradni. Bátyja a pályaudvaron hagyja, hogy tudjon menni pénzt keresni- esetleg egy falat ennivaló kitelik belőle holnap a testvéreinek. Egy 5 évesnek nincs időérzéke és amikor felébred azt hiszi otthagyták, felszáll egy vonatra, amely éppen nem szállít utasokat, keresi a bátyját.  Mikor sehol sem találja összekucorodik és újra elalszik A vonat viszont elindul és ő nagyon messzire utazik, nem is sejti még, hogy mennyire messzire visz az útja-  innen már nincs vissza vonat az otthonába.

A történetet a kisfiú (szerzőként már felnőtt férfi) meséli el, életben maradását, amelyet pusztán életösztönének köszönhet, majd szerencsés találkozását egy segítővel, aki örökbe adja Ausztráliába. 25 évvel később mégis hazatalál. Bőgtem, ahogy átéreztem azt a pillanatot amikor meglátják egymást édesanyjával.

twitter Saroo Brierley

foto: rediff.com.

A valóság produkálja a legkeményebb és a legfelemelőbb pillanatokat is.

"Egy hosszú pillanatig egymásra meredtünk, miközben éles tőrként fúródott szívembe a fájdalom, amiért anyának és fiának ennyi időbe telik felismernie egymást."

Örülök, hogy a filmet sem rontották el- nagyon hitelesen tudja visszaadni a történetet. Ritkaság számba megy, ha könyvből jó film készül. Dev Patel, Rooney Mara, Nicole Kidman  nem okoz csalódást.

A 'varázslatos India' itt bizony kőkemény oldalát mutatja, ahol az életben maradásért naponta küzdeni kell. Ahol a mély fekete szemek olyan szomorúságot hordoznak magukban, hogy a szíved összeszorul. 

A tisztelet csodálatos, ahogy a szerző mindvégig szeretetteljesen beszél örökbefogadó szüleiről, akik egy új élet lehetőségét biztosították neki.

" Mama jól ismeri a gyerekkori nehézségeket, ezért is olyan csodálatos anyja örökbefogadott gyermekeinek, egyszersmind példa sokak számára. Szeretem azért aki, de mindenekelőtt tisztelem az elveiért és az egész életéért, a papával közösen meghozott döntéseiért. Örökké hálás leszek a szüleimnek az életért, amit nekik köszönhetek."


Ha szívesen olvasol megtörtént esetet túlélésről, családról, lélek mély rezdüléseiről akkor ajánlom ezt történetet.

Olvasmányaim- szubjektív beszámoló: Egy decemberi nap

Josie Silver:  Egy decemberi nap c. romantikus könyve karácsonyi ajándék volt. 3 ember barátságáról, szerelméről, érzéseikről, döntéseikről és döntésképtelenségükről szól.

Mi történik, amikor megtalál a szerelem első látásra érzés? És ez így is marad, mert azonkívül, hogy Laurie és Jack meglátják egymást és ez a pillanat mindkettőjüket letaglózza,  nincs módjuk beszélni egymással. És mit érez az ember, amikor egy év hiábavaló keresése után a legjobb barátnője (Sarah) bemutatja az új szerelmét, aki nem más, mint a látott és azóta sem feledett férfi?

10 év története, amelyet meghatároz ez az első, oly rövid mégis megismételhetetlen pillanat.

 A szokásos romantikus könyv, amely nem hoz semmi meglepőt, elég jól kiszámítható, könnyed, de van egy sajátos hangulata, amelytől felmelegszik a lelked.

 Szomorkás téli hétvége begubózós,  pokrócos, teázgatós hangulatához tökéletes. Szerettem.

Csak romantikus, ábrándozós lelkületű olvasóknak ajánlom!