Kedvenc színésznőm. Első találkozásom vele a mozivásznon 16 éves koromban volt Sophie választása c. filmben. Nagyban hozzájárult a kitartó mozirajongásom kialakulásához.
Szerencsés időszak volt ez középiskolásként, gyakorlatilag pár forintért lehetett beülni filmet nézni és tele voltunk varázslatos művészmozikkal. Nem telt el hét, hogy ne ültem volna valamilyen mozivetítésen. Aztán jött a Távol Afrikától ami tovább növelte rajongásomat.
Nem sorolom fel azt a rengeteg filmet amit azóta is láttam már. Most, hogy elolvastam a róla, sőt nem is csak róla, hanem a pályájához kapcsolódó színész nagyságokról és színházi szakemberekről szóló könyvet, továbbra is úgy érzem, hogy nagyon becsülöm őt. A könyv az indulásának története és megtudhatjuk belőle, hogy egyáltalán nem tervezett filmes karriert. Színházi karakterszínésznek készült és így is indult a pályája. Sokáig próbálta elkerülni a filmet. A színpadot kedvelte. De sajnálom, hogy nem láthatom színpadon.
Egy olyan élet történetét ismerhetjük meg a könyvből, ami egyáltalán nem egy rózsaszín sztori. Komoly és tudatosan felépített életpálya, amely sok megfigyelésből, tapasztalatból és fájdalomból építkezett. Hogy a határozott nagyasszony mögött egy lélekben érzékeny és sérülékeny nő húzódik meg. Aki a hivatásába építi bele az összes tapasztalatát, ebből alakít és itt dolgozza fel minden érzését. Számomra ő a megtestesítője annak is, hogy a feminizmus és a nőiség, a család és a karrier igenis összetartozhat. Ritkaság az amerikai színésznők körében, hogy valaki 4 gyermeket szüljön, egy életre stabil házasságban éljen, hű maradjon az elveihez. Ez a könyv nem a filmsztárt dicsőíti, hanem az embert mutatja meg.
,, Meryl Streep köszönőbeszéde önálló műfajjá nőtte ki magát: egyszerre spontán és előre megírt, alázatos és dölyfös, hálatelt és blazírt. Az már önmagában is vicc, hogy olyan sok van belőle. "
