Elolvastam- Madarak ítélőszéke- szubjektív könyvkritika

 Gyönyörű borító, irodalmi díjak, film előkészület, skandináv irodalom, különleges hangulat ígérete. 

Agnes Ravatn könyve tényleg ígéretesnek tűnt, megörültem neki. Sajnos csak ígéret maradt, és ma már annak örülök, hogy nem vettem meg, hanem pusztán kikölcsönöztem könyvtárból. 

Tényleg különleges hangulat lengi körül a történetet, két furcsán viselkedő, saját frusztrációt rejtve, magában hordozó ember találkozása. Sorsuk szorosan kapcsolódik össze, Baggé-é a rejtélyes férfié, aki alkalmazottként magához veszi Allist, aki menekül az ismertség és a ballépése elől. Egyiknek segítség kell, a másiknak egy menedék, ahová elvonulhat. 

,, A ház viszont ugyanolyan csendes és üres volt, mint eddig. A tudat, hogy van még valaki a házban, akivel az étkezéseken kívül soha nem találkoztam, talán még jobban növelte a magányosság érzését."

A kezdeti lendület, hogy megtudjuk hogyan alakul a kommunikációjuk, az érzéseik, az elfojtásaik, hamar elül. Valahogy nem kerül kibontásra ez a történet. Sokkal többet sejtet az elején, mint amivé válik. Hiányérzet maradt bennem. Mintha a szerző sem tudta volna eldönteni, hogy most pszichothrillert vagy egyszerű lélektani drámát írjon. 

Egy olvasásra jó, de összességében csalódtam.  A fülszövegben szereplő hívószavak: ,, pszichológiai mélységeket feltáró, drámaian sokkoló vég, élet és halál, bűn és bűnhődés kérdései" - erőteljes túlzás.

Egy kellemes könyv,  amely színvonalas de nem különleges. Azért a filmet is meg fogom nézni. 

Elolvastam- Zöldlámpa- szubjektív könyvkritika

Egy kicsit elmaradtam mostanság a bejegyzésekkel, bár az olvasás folyamatos, csak sok teendő jött össze. Ezért most egy olyan könyvről írok, amit már pár hónappal ezelőtt olvastam el, viszont így távolabbról visszatekintve is jó élmény maradt. Nem emlékszem minden fontos gondolatra belőle, de a hangulatára igen, és arra is, hogy valamit megértettem. 

Matthew McConaughey sokáig nem volt a kedvenc színészeim között. Túl amerikai, túl macsó, túl laza volt nekem amikor még a romantikus filmjeit láttam csak. Folyamatosan azt éreztem, hogy valami nem stimmel. Valami nem jön be nekem, mintha nem lenne őszinte. Aztán jött a True Detective sorozata, és attól szóhoz sem jutottam. Lenyűgöző volt az alakítása. Kemény. Kiakasztó. Zseniális. Azóta több klassz szerepben láttam. És most jött ez a könyv. Azóta  már értem, hogy mi zavart. 

                                              fotó: origo.hu

Ez a könyv sok mindent megmagyaráz vele kapcsolatban. Egészen más kép alakul ki róla, olyan pillanataiba, élethelyzeteibe enged bepillantást, amit csak kizárólag ő mondhat el magáról. Mert mély, mert személyes és mert ez tényleg ő. (Legalábbis úgy hiszem). Megismerkedhetünk a családjával, az értékrenddel amiben nevelkedett, a vándorlásaival és sok-sok személyes gondolatával. A motivációival, a kétségeivel, a magabiztosságával és a rengeteg bizonytalanságával. Számtalan próba elé állította önmagát. 

,,Hiszem, hogy az igazság állandóan körülvesz bennünket. A névtelen angyalok, a pillangók, a válaszok mindig itt vannak, csak mi nem mindig azonosítjuk, halljuk, látjuk, ragadjuk meg vagy érjük el őket- mert nem vagyunk a megfelelő helyen. 

Kell egy terv. "

 Egy másik kép alakult ki róla bennem, amit viszont nagyon is kedvelek. Továbbra is nagyon amerikai nekem. Viszont megmutatja a könyvben a

sebezhetőségét, a kitartását, az elveit és értékeit. Bepillantást engedett egy másik részébe, nem abba amit az álomgyár alakított, hanem amit ő élt meg eddig. És örülök, hogy úgy döntött kockáztat és kivárja a mélyebb szerepeket. Most már felkerült a kedvenceim közé. Zöldlámpát kapott tőlem. 

,,