Puzzle- szubjektív filmkritika

Amikor valaki egy életet él a családja által felállított elvárások mentén és leszokik arról, hogy lehetnek saját vágyai is- ezek a napi rutin feladatok szép lassan megalkotják számára azt a sajátos komfortzónát, amiben biztonságban érzi magát, akár még boldognak is. Jól behatárolható napirend, világos elvárások (legyen sajt a vacsorához), semmi meglepetés. Lehet így leélni egy életet? Tulajdonképpen igen. Hiszen miért lenne probléma, hogy a saját születésnapomon magam sütöm a tortámat,  és hogy miközben mindenki jól érzi magát eszik-iszik, remekül mulat, én a tányérok leszedésével foglalkozom.  A puzzle című film főszereplőjét (Agnest) sem különösebben rázza meg e körülmény. Hozzászokott. Van férje, két majdnem felnőtt fia, szeretik, nem bántják, kiszámíthatóan biztonságos az élete. Csak valójában észrevétlen. Nem látják. Egyszerűen van. És e láthatatlan létezése oly természetes a környezete számára, hogy fel sem merül bennük, hogy lehet másképp is.
Persze megérkezik az áttörés- hiszen egy értelmes nő, önálló gondolatokkal, vágyakkal. Csak kell egy kis fókusz átállítás. Meg is jön a pillanat, amikor az ajándékba kapott puzzle szenvedélyévé válik. Valami ami másfelé viszi, oly annyira, hogy jelentkezik egy puzzle versenyre valaki társának. Hirtelen megváltozik a napi rutin, elkalandozik, kilép a megszokott környezetéből. Nincsenek nagy drámák, felesleges hisztik, pont ezért fantasztikus ez a film. Mert annyira természetes folyamatként láttatja a változást, a bizonytalanságot. Nincsen túljátszva, ez ilyen. Mert egyszerre észreveszik és valakinek láthatóvá válik.

Szeretem ezt a filmet. Szeretem a lassúságát, az emberiességét, a természetes bizonytalanságot. Ahogy nincsenek végletes indulatok. Kérdések vannak. És az élet meghozza a válaszokat. Ez a film (ellentétben sokak véleményével) egyáltalán nem az unatkozó háziasszony kimarad otthonról szokásos ábrázolása. Ez a film valójában semmi különös. Az élet maga. És pont ettől lesz különös.

                                                       (fotó: port.hu)