Karen Blixen: Babette lakomája c. könyve- de erről a helyes kis egy nap alatt elolvasható könyvről most nem írok mert ez a szeptemberi könyvklubunk (https://www.facebook.com/konyvescsevej) témája lesz (ld. még korábbi 3 hónap 3 könyv és egy film bejegyzést).
Karen Blixen írta különben a Távol Afrikától c. életrajzi könyvet is, amiből a gyönyörű film is készült. Babette lakomája is megnézhető filmen is, szerintem a könyvklubban erről is beszélgetünk majd.
és az agytompítóim:
Jill Mansell: Ebből szerelem lesz?
Tipikus, átlagos romantikus regény, amelyben nincs semmi extra. Sem a szereplőket, sem a történetet, sem a párbeszédeket illetően. Tökéletes a nem csinálok semmit csak nézek ki a fejemből életérzéshez. Egy picit sem erőlteti meg az ember agytekervényeit. Pont az, amit vártam.
Ez a szintén teljesen átlagos történet, még bosszantott is. Nagyon lazára akarta venni a szerző a stílust, én gondolom, hogy az eredeti is ilyen lehet, mert Balázs Laura korábbi munkája az Ízek, imák, szerelmek - kimondottan jól sikerült fordítás volt. Persze a történetet illetően biztosra ment a szerző, hiszen séfek konyhai és szerelmi bonyodalmáról van szó. (Nem véletlen, tévés producer a hölgy). Ami pozitívum, olyan szinten könnyed, hogy a kiszámíthatósága, a nem túl magasröptű stílusa ellenére (vagy pont ezért) végül is két nap alatt kiolvastam.
A fenti olvasmányok a családomból is sok derűt és cikizést váltottak ki, szeretnek mókázni ezen, főleg a két immár stabilan könyvmoly gyerekem szeret szórakozni azon amikor még az ő megítélésük szerint is valami nagyon lazát olvashatok. A legnagyobb viccelődés csak ezután jött, amikor is elővettem Agatha Raisin és a spenótos halálpite c. könyvet. De erről, majd legközelebb, mert a nyaralásunk véget ért, és így ismét az este 22 óra utáni elbóbiskolok 3 sor után olvasási időm tért vissza. Ami jó hír, a nyár még nem ért véget és még vár sok kis lazulós könyv.
Na jó, vegyük komolyra: azért párhuzamosan készülök a könyvklubra is, éppen olvasom a Faludy könyvet .
Mindenkit várunk szeretettel az őszi könyvklubunkban, ahol 3 könyv: Karen Blixen: Babette lakomája, Faludy György: Pokolbéli víg napjaim és John Williams: Stoner c. könyvéről beszélgetünk, és a nyári szünetre való tekintettel egy filmet is ajánlunk megnézésre- Banks úr megmentése.
Garantáltan érdekes lesz! Részletek az FB-n, illetve itt a honlapon olvashatók a klubról.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése