Egymásra hatások 4. - Hegyek között

Ebben az esős, szürke 4 napos pihenőben bevackoltam magam itthonra- pontosabban havas hegyek között éltem most két napig: Charles Martin - Hegyek között című könyvével egy kicsit elbarangoltam messzi tájakra. Egyszerűen telibe találta mostani hangulatomat, nem tudtam letenni. Ma reggelre szerencsére elolvastam (családom is visszatértemet üdvözli- bár jól viselték jelképes elutazásomat). Vannak időnként ilyen hangulataim, amikor rákattanok valamilyen 'túlélő' könyvre. Szerettem a szereplőket, a lehetetlen helyzetet, a belső vívódásaikat, és a finom egymásra hangolódásukat.

Elhatároztam, hogy ezzel a lendülettel megnézem a könyv kapcsán készült filmet is- szerencse, hogy a könyvet olvastam először, a film után már nem vettem volna kézbe a könyvet, tévesen azt a következtetést vontam volna le, hogy nincs miért elolvasni.  Hiába Kate Winslet- a filmből pont a könyv lényegét hagyták ki. Elhiszem, hogy ha valaki csak a filmet látja jól szórakozhat, bár szerintem kidolgozatlan volt egy csomó dolog benne, de a könyv után,  a helyszínt leszámítva, mintha egészen más történetet néznék. Sem a karakterek, sem a szituációk nem lettek úgy kidolgozva, mint ahogy a könyv alapján várhatná az ember. Alapvetően fontos gondolatok, lelki rezdülések és kapcsolódások maradtak el a filmből. Valószínűleg tudatos döntés lehetett (gondolom, hogy eladhatóvá egyszerűsítsék le a történetet), mert még a legtöbb név sem ugyanaz volt. Ilyenkor annyira szívesen beszélgetnék forgatókönyv készítőivel,  rendezőkkel....stb, hogy milyen koncepció, elképzelés alapján vették el, hagyták ki a könyv lényegét. Mert ez a könyv nem csak a hegyek közötti fizikai túlélésről szól, hanem hosszú belső utat is megjárnak benne a szereplők. Nem véletlen, hogy amikor az ember távol van, egy egészen más élethelyzetben a megszokottól, akkor szokott kívülről ránézni az életére.

Én imádok regényekből készült filmeket nézni, de most nagyon sajnáltam, hogy ez a film ilyen gyorsan visszarántott a havas hegycsúcsok kihívásaiból a hétköznapi valóságba.

"Talán egykor mindegyikünk egész volt. Tiszta kép. Egyetlen darab. Aztán történt valami, ami megrepesztett és szilánkokra tört minket. Összefüggéstelenül, szétszaggatva, szilánkokban hagyott. Néhányunk száz darabban fekszik. Mások tízezerben. Egyeseket éles kontrasztok szegélyeznek. Másokat a szürke árnyalatai. Van, aki úgy találja, néhány darabja hiányzik. Van, aki úgy érzi, neki túl sok van. Mindenesetre mind csak a fejünket csóváljuk. Nem lehet összerakni.
  Aztán jön valaki, aki megjavít egy sérült szélet, vagy visszahoz egy elveszett darabot. A folyamat hosszadalmas, fájdalmas, és nem lehet lerövidíteni. Bármi is ígéri, hogy van rövidebb út: nincs.
 De valahogy, miközben távolodunk a baleset helyszínétől - el a roncstól- teljes részletek kezdenek megformálódni, homályos kép körvonalazódik, amelyet a szemünk sarkából veszünk észre. Egy pillanatig abbahagyjuk a fejcsóválást. Elgondolkodunk. Talán...csak talán.
  Kockázatos mindkettőnknek. Olyan képben kell reménykedned, amelyet még nem látsz, nekem pedig bíznom kell abban, hogy velem vagy. Ez a darabok összeillesztése. ,,


A könyvet jó szívvel ajánlom egy elvonulós, kikapcsolódós olvasmánynak.