Elizabeth Gilbert nevéről legtöbb embernek rögtön az Ízek, imák, szerelmek c. könyv és film jut eszébe.
A lélek botanikája c. könyve egy egészen más hangulatú könyv. A 19. században játszódó történet során megismerkedünk Alma Whittakerrel, akinek az életét kísérhetjük végig a születésétől egészen 90-es életéveiig. Egy nőét, aki egy zsarnok de mégis maga módján szerető apával és egy kemény, következetes, nem lelkizős anyával él. Aki a világ első női briológusa (moha kutatója) lesz, aki a szerelmet inkább éteri, mint fizikai szinten ismeri meg. Aki nőként egyedül elutazik Amerikából egészen Tahitira, hogy választ kapjon a kérdéseire. Alma Whittaker egy csodálatos elméjű, tiszta lelkű, mégis hihetetlen magányos ember, aki rájön az emberi, természeti létezés olyan összefüggéseire, amely akkoriban Charles Darwinhoz kötődött. Közben folyamatosan figyeli, elemzi és érteni akarja a környezetét, az emberi kapcsolatokat és a természet működését.
,,Végül még egyvalamire ráébredt, és ez volt a legfontosabb felismerése: rájött, hogy a világ két részre tagolódik: azokra, akik elszánt küzdelmet folytatnak az életben maradásért, és azokra, akik feladták és elpusztultak. Ez egy egyszerű tény volt. És nemcsak emberekre volt érvényes, hanem a bolygó minden egyes élőlényére. a leghatalmasabbaktól a legapróbb teremtményekig. Még a mohákra is vonatkozott."
Egy különleges személyiséget lehet megismerni a könyvből, amelynek két megjelenésbeli hibáját azért szeretném megemlíteni: a rózsaszín borító egy egész más stílusú könyvet sejtet, mint amit valójában kap az ember. A másik, hogy olyan apró betűs kiadás, hogy nem könnyű sokat olvasni belőle egyszerre.
Ettől függetlenül élveztem és a hangulata még sokáig elkísér.
,, A trükk minden egyes útleágazásnál ugyanaz volt: életben maradni, ameddig csak lehetséges. Az esély a túlélésre gyalázatosan csekély volt, mert a világ nem egyéb, mint sorscsapások iskolája, és a keserves megpróbáltatások örökkön izzó kohója. De akik túlélték, formálták is a világot- s ezzel egyidejűleg a világ is formálta őket."


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése